Azt mondod, hogy lélegezzek!  Koncentráljak a pillanatra, az itt és most-ra! Engedjem el egy kicsit az apró nehézségeket. Ne méricskéljem önmagamat, próbáljak koncentrálni az érzékelés élvezetére!

Leülök az akvárium elé. A gyerekek most "elvannak" nélkülem egy kicsit. Kislányom fut körbe-körbe a rája medencéje körül, hátha sikerül megsimogatnia az állatot. Nagyfiam, a nagy kamasz osztálytársaival beszélget. Szeretem a ráját. Imádom nézni, ahogy hullámzik a teste, könnyedén lebeg a vízben. Van benne valami pszichedlikus, ahogy kissé asszimetrikus mozgással áramlik a teste, néha leszáll a medence aljára, máskor a tetején úszik könnyedén. A szája mintha folyton mosolyogna.

Nézem. Közben azon gondolkozom, vajon a fiamat nem kéne-e mégis felvételi előkészítőre beiratni. Okos gyerek, osztályelső, dehát az osztálytársai is járnak, szükséges tán ez ahhoz, hogy felvegyék? Milyen lusta vagyok én, pusztán a logisztikai nehézségek miatt döntöttem úgy, hogy ne járjon. Hú, a program után cipőt kéne venni, meg vastag nadrágot, hahó, figyi, van kedvetek ezután boltba menni? Ja, most nincs, huh, hát akkor nem tudom, mikor. A rája mosolyogva ellibben előttem. Milyen jó lehet neki. Üres a feje (gondolom), csak úszik-úszik, nem gondolkozik azon, ez-e a dolga, vagy mást kéne tennie. A leendő főnököm nem tud annyit, mint én. Nekem kell majd tanítanom őt. De mennyire nem érzem, hogy erre újra képes leszek!  Már nem számolom, hányadjára fordul elő, hogy a csapat főnökének én mutatom be a csapatot, adom át az információt, amit tudni kell az emberekről, munkafolyamatokról, projectekről.  Azt mondják, dehát eddig nem pályáztam, nem gondolták volna, hogy most szeretnék. Jó vicc, eddig vagy terhes voltam, vagy épp visszajöttem gyesről, mikor épp volt lehetőség. De most egyik sem áll fenn, ez lett volna az én időm. Azt mondják, nem szóltam időben. Jó, hát biztos én vagyok a hülye, rosszul helyezkedtem.  Amúgy lehet, ez valami égi jel, hogy munkát kéne váltanom és tiszta lappal kezdeni máshol? Apropó, kislányom vajon megállja a helyét a suliban? Nem tudom, lehet, neki is magániskolába kéne járnia, mint a szomszéd gyerekeknek. Más, nem olyan strapabíró és gyors, mint a fiam, a legjobb járna neki. Miért nem élem a jómódű informatikus-feleségek életét? Minek küszködök becsvágyból a munkahelyemen, mikor olyan nehéz összehangolni a családdal, csak szalad az élet, pereg egyik hét a másik után. Elképesztően gyorsan szalad az idő. Hétfőn eldöntöm a munkhalyemen, hogy mit szeretnék a héten elérni, de nem tudok hosszú távú feladatokban gondolkozni, mert egyik hirtelen tűzoltó feladat jön a másik után. Kettőt pislogok és péntek van, a füstbe ment tervek garmadával. A munkahely csak gyorsítja, 200 km/órás sebességbe kapcsolja az életet. Mégis ragaszkodom hozzá. Nem produktív, nem felemelő, nem hasznos, csak mint valami biztos szikla, amibe kapaszkodik az ember, mert nem tudja, mi lenne, ha elengedné és váltana. Foglalkozom eleget a gyerekekkel? Kicsit elengedtem a gyeplőt. Túl sokat tévéznek, gépeznek, persze. Olyan nehéz otthon minőségi időt tölteni velük, ott tartunk, hogy muszáj velük kimozdulni valahova, ha az ember azt szeretné, hogy kapjanak valami élményt. De talán, ha igazán jó anya lennék, ezt az élményt otthon is meg tudnám nekik adni, közös főzéssel, társasjátékkal, beszélgetéssel. De az kétségkívül több energiát emésztene fel, mint a séta, kirándulás, múzeum, vagy bármi más. Gyakran nincs türelmem. Egyszerűbb társaságot szervezni és kimozdulni. Ez a könnyebb út, látszólag ez a jó út, gyakorlatilag ez a könnyebb, a lusták útja. És még az ember mondhatja is, hogy tett valamit. Pedig ilyenkor csak egymás mellett vagyunk, nem együtt.

Szóval azt mondod, kicsit kapcsoljak ki, lélegezzek mélyeket, élvezzem a pillanatot. De az én agyam nem így működik, Néha, talán, pár másodpercig tudom figyelni a ráját, valóban. De aztán csak cikáznak a gondolatok az fejemben,  nem tudom, hogy lehet akár csak egy percre is kikapcsolni az embernek az agyát. Én nem tudom, mások képesek-e egy dologra; a vízre, a zenére, táncra, szélre, szépségre koncentrálni, folytonos, meg nem szűnő maró gondolatok nélkül. Nekem nem megy.